Visszatérés

Sziasztok! Két hosszú hónap után ismét itt vagyok. Úgy éreztem, muszáj szüneteltetnem az oldalt, mert rengeteg időmet elvette a tanulás, és most, hogy sikerült megalapozni az utolsó évemet a kellően jó jegyekkel, újra van időm az oldallal foglalkozni. A cserék közül sokan levettek, így én is kicsit frissítettem a részleget, ám amennyiben valaki ismét szeretne kikerülni, nemsokára írhat bátran (egy rövid időre levettem a chatet is, mert olyan sok üzenet jött, hogy fel kell őket dolgoznom, bocsánat). Nos, az oldalról csak ennyit szerettem volna, szokás szerint nem magyarázkodom, inkább jöjjenek a hírek, hiszen van dögivel! 😀

Pár nappal a Teen Wolf utolsó évadjának kezdése előtt úgy gondoltam, pótolni fogom a szeptember óta felgyülemlett hírmennyiséget, ami nem kevés. Sajnos Holland snapchatre kitett fényképeit és videót nem tudtam összegyűjteni, de igyekezni fogok, hogy minnél többet megtaláljak a közösségi oldalakon, hogy feltehessem a galériába. Ha már a galériánál tartunk, az augusztus végén napvilágot látott Fluffy című 8 perces kisfilmből kimentettem a képkockákat, és feltöltöttem őket, elég sok van, szerintem érdemes meglesni:

FLUFFY_-_Screencaps_by_HRNet_284129.jpg FLUFFY_-_Screencaps_by_HRNet_2813029.jpg FLUFFY_-_Screencaps_by_HRNet_2826129.jpg FLUFFY_-_Screencaps_by_HRNet_2823329.jpg FLUFFY_-_Screencaps_by_HRNet_2825929.jpg

Magát a filmet tervezem feliratozni is, a napokban szeretnék sort keríteni rá, ha pedig összejön, felteszem az oldalra is, hogy megnézhessétek.

Kedvencünk november 5-én jelen volt a Breeders Cup World Championship rendezvényén, ami egy lovasverseny, itt pedig készült róla néhány remek minőségű kép, amelyek szintén helyet kaptak a képtárban:

holland-roden_28629.jpg holland-roden_28129.jpg hrnet_281029~9.jpg hrnet_28929~9.jpg hrnet_28129~22.jpg

Előljáróban ennyit szerettem volna, nemsokára érkeznek a további bejegyzések, lesz szó a sorozatról és minden másról is!



Stúdióképek a Video Music Awardsról

Sziasztok! Az augusztus 28-án megrendezett Video Music Awardson Hollandról is készült néhány stúdiókép, melyek néhány nappal ezelőtt kerültek elő, most pedig elhoztam nektek az oldalra is HQ minőségben. Összesen három fotó készült, melyeket kedvencünk a VMA-n viselt Kayat szettben látható, mikrofonnal és hangszórókkal, valamint erősítőkkel a háttérben. Szerintem igazán remek képek lettek, de kíváncsi vagyok, ti mit szóltok hozzá. Az alábbiakra kattintva teljes méretben megtekinthetők:

    



Bidchat: adományozz és beszélgess Hollanddal!

Néhány héttel ezelőtt került feltöltésre egy videó a közösségi oldalakra, melyben látható, hogy egy alkalmazás segítségével a teljesen hétköznapi embereknek lehetősége nyílik a hírességekkel csevegni videóüzenet formájában, mindössze némi pénzösszeget felajálnva. Az alábbi videóban Hollandé a főszerep, ám rajta kívül számos nagy népszerűségnek örvendő személy részese a megmozdulásnak, köztük van például két másik, a Teen Wolfban szintén feltűnő sztár, Max és Charlie Carver is. Az adománygyűjtés tehát egy teljesen új szintre léphet a Bidchat alkalmazásának köszönhetően, mely a mai naptól elérhető az USA területein, a fejlesztők pedig azt ígérik, a Világ többi pontján is hamarosan letölthetővé válik. A Bidchat alkalmazás lehetővé teszi, hogy eltölthessünk némi időt kedvencünkkel, s akár kérdeseinkre is választ kapjunk. Az előzetes leírások szerint bizonyos hírességek időnként élő közvetítéseket indítanak majd, aki pedig csatlakozni szeretne, némi pénzösszeg felajánlásával részt vehet, sőt, akár kérdezhet vagy társaloghat is kedvencével.

Amennyiben majd lehetőségeim engedik, szeretném én is kipróbálni a dolgot, és amint többet tudok róla, megosztom velehetek is a részleteket, hiszen ez tényleg nem mindennapi lehetőség néhány olyan kérdés feltételére, amire eddig nem kaptunk választ, vagy elmondnai kedvencünknek, hogy mi is támogatjuk.



Video Music Awards: videók

Szép napot mindenkinek! Ahogy tegnap írtam, most el is hoztam a VMA-en készült videókat. Az első mindjárt egy interjú, melyből megtudhatjuk, hogy Holland odáig volt Rihannáért, hiszen szerinte a fellépései, a színpad kinézete teljesen olyan, mint egy divatbemutatón, valamint még elárulta, hogy izgatottan várja Britney Spears és G-Eazy fellépését, ugyanis soha nem látta még élőben az énekesnőt. A második videón pedig a VMA fotózásának kulisszáiba tekinthetünk be pár másodperc erejéig.

A következő néhány kis videó Snapchatről származik, a LifeStyleMagazine és a Buzzfeed képviselői is érdeklődtek néhány dologgal kapcsolatban, melyre Holland készséggel válaszolt. Az alábbi felvételeken hangzik el például az is, hogy mi ruhájának neve, illetve az is, hogy a legjobban Rihannát várja, valamint kedvenc Britney dala az I’m A Slave 4 U.

Végül feltöltésre került egy néhány másodperces, zenei aláfestéses anyag is, amit Holland Instagramján osztott meg követőivel, valamint sminkese, Elle, és az MTV twitter fiókjára is kikerült. A felvétel valószínűleg ugyancsak egy fotózásról került elő, ám erről csak később bizonyosodhatunk meg.



VMA: fotók az eseményről

Üdv ismét! Hajnalban már megosztottam egy képes bejegyzést, melyben Holland fehér szőnyeges megjelenését láthattátok, most pedig megérkeztem a rendezvényen készült többi fotóval is. Első körben feltöltöttem még 15 képet a bevonulásról, ezt az alábbiakra kattintva ugyan ott elérihetitek, ahol az éjszaka feltöltötteket is. Holland egyébként Karen Raphael ruhakölteményében jelent meg a 2016-os tavaszi kollekcióból. Az Ivory Jumpsuit és a fölé vett köpeny KAYAT néven fut.

    

Az esemény lezajlása után kedvencünk megjelent az afterpartin is, ahol egy teljesen új szerelésben láthattuk, ám sminkje maradt ugyan az. Jelenleg sajnos nincsenek HQ fotók, s mindössze csupán hat darab került elő, de reménykedjünk, hogy a napokban több is napvilágot lát, jó minőségben.

    

A hivatalos képek mellett feltöltésre kerültek Holland, valamint sminkese, Elle Instagtramjára felrakott fotók is, melyeken az előkészületektől láthatunk mindent, egészen a végkifejletig, azaz Holland bevonulásáig.

    

A következő néhány kép szintén Instagramra került fel, ám nem Holland vagy sminkese által, hanem a Teen Wolf fiókjának sztorijába. Ezek kedvencünk bevonulása alatt, illetve közvetlenül előtte készültek, a feliratokon pedig azt olvashatjuk, hogy mennyire elragadóan festett.

    

A következő néhány darab pedig Snapchatre került ki, a Buzzfeed illetve az MTV hivatalos fiókjai is készített képet Hollandról, ezeket csakugyan a galériába érhetitek el, íme az előnézeti képek:

    

Végül pedig elhoztam két egyéb fotót is, az első egy rajz, amit az egyik lelkes rajongó készített, mialatt a VMA zajott, a másikon pedig az ülésrendet láthatjuk, amiből kiderül, hogy Holland a nagy népszerűségnek örvendő Halsey mellett kapott helyet.

    

A VMA-ról tehát ennyi fotó került elő eddig, amennyiben több is lesz, természetesen azonnal elhozom nektek. Hamarosan pedig érkezem a további bejegyzésekkel, interjúkkal és videókkal!


4 / 29 oldal« Első...3456...1020...Utolsó »