Instagram friss

Holland a napokban újabb képekkel örvendeztette meg követőit Instagramon. Az első fotón kutyáját, Fievelt láthatjuk ücsörögni, a másodikon pedig maga Holland szerepel, ám a hangsúly a felsőn van, amit visel. Amerikában van egy szevezet, ami a The Public Facilities Privacy and Security Act nevet viseli (röviden HB2), melyet egy ideje már LMBT-ellenes szervezetnek tartanak, tehát a szexuális kisebbségek ellen lépnek fel mosdótörvényeikben, melyek magukban foglalják, hogy a nyilvános mosdókat csak bizonyos szexualitású emberek vehetik igénybe. Kedvencünk ez ellen kampányol a “You can pee next to me”, azaz a “Pisilhetsz mellettem” feliratú pólóban, s a kép leírásában követőit is hasonló ruhaneműk megvásárlására ösztökéli. A harmadik, s egyben utolsó fotón pedig Ravi Patel és Matt Pohlson látható, akik épp meccset néznek. Érdekesség, hogy Matt az omaze.com-nál dolgozik, az oldalon, amely a fent említett felsőket is árusítja.

A képek mellett pedig egy videót is hoztam, amin Fievelt láthatjuk, amint ügyesen elbújt, Holland pedig próbálja előcsalogatni, sikertelenül. Vicces és aranyos felvétel, nézzétek meg:



Egy óra Holland társaságában?

A Charitybuzz jóvoltából egy szerencsés rajongó egy órára magáénak tudhatja Hollandot, ám hogy ki lesz az, 2017. június 21-én, majdnem pontosan egy év múlva derül ki. De hogyan és miért lehetséges ez? Nos, a Charitybuzz oldala egy jótékonysági szervezet, a rászoruló gyermekekért jött létre, és a lényege, hogy Hollywood hírességeit megvásároltassa egy rövid időre, s az így befojt összeget különböző alapítványokhoz eljuttatva támogassa azokat maga a híresség, s a szerencsés költekező is. Jelen esetben Holland az egyik a sok közül, akire licitálni lehet, s a legtöbb pénzt felajánló eltölthet vele egy órát a Beverly Hills-i The Peninsula hotelben. Az ajánlásokat még nyolc napig, azaz június 28-ig fogadják, Holland pedig a Children Mending Hearts részére gyűjt már évek óta, így most is.

S hogy milyen élményben is részesül az, aki a legtöbbet ajánlja? Amellett, hogy egy órát tölthet el Hollandal a hotel társalgójában, desszerketek fogyaszthat, teázhat, s akár pezsgőt is ihat vele, mindeközben pedig bármiről beszélgethet kedvencünkkel. Természetesen a talákozás apró feltételekhez kötött, a fent említettek mellett az oldal az alábbi információkat közölte:

  • 18 éven aluli nyertes csak felnőtt kíséretében vehet részt a találkozón
  • A szerencsés vihet magával valami apróságot, hogy Holland aláírja
  • Nem ruházható másra a jog a találkozásra, s nem is adható el
  • A tea ára benne van a fizetett összegben, más nem
  • Az esemény időpontja Holland beosztásától függ
  • A nyertesnek a körülményekhez megfelelően kell viselkednie, az illemtani szabályokat köteles betartani

S bár számunkra majdnem lehetetlen, hogy találkozhassunk Hollandal, aki megteheti és kedve van hozzá, látogasson el a fent említett honlapokra (linkeltem őket), hátha valamilyen módon hozzá tud járulni az akcióhoz, ha mással nem is, egy megosztással, hiszen minnél többen licitálnak színésznőnkre, annál nagyobb összeget nyerhet az alapítvány.



Vacsora a The Nice Guy étteremben

Hollandról ritkán jelennek meg lesifotók, a legutóbbiak is hónapokkal ezelőtt készültek, így most engem is váratlanul értek,  de örülök, hogy mást is tudok hozni nektek Instagramos híreken kívül. A képek a The Nice Guy étterem előtt készültek Los Angelesben, kedvencünk, és barátja, Josh Ludmir épp a bejutásra várakoznak. Szinte azonnal felröppent a hír a rajongók körében, hogy Holland talán már nem Max Carver színésszel találkozgat, ám erről hivatalos információ nem érkezett, így addig csak találgathatunk. Josh nagy valószínűséggel mindössze jó barátja a színésznőnek, még márciusban, a The Moet and Chandon Suite rendezvényén is lencsevégre kapták őket, ám nem sokkal később Holland Max társaságában volt látható.



Ismét Instagram képek

Holland az útóbbi időben rengeteget használja az Instagramot, így ismét az oda feltöltött képeket hoztam el nektek, szám szerint négy darabot. Az első fotón egy férfit láthatunk, a @fashiondads_ Instagramjáról, a másodikon pedig a fotó alatti leírást olvashatjuk:

Istenem, ANNYIRA boldog vagyok, hogy itt a hétvége és kiszabadulhatok az irodából és élvezhetem a TERMÉSZETET! Ma az egyik kedvenc összeállításomat hordom: katonai ruha katonai ruhán [a cargo-ra nem találtam megfelelőbb fordítást, ezért elnézést, de azt hiszem, értitek, ha megnézitek a képet (: – szerk.]! Mert egy szabály van a divattal kapcsolatban, amit betartok, és ez az, hogy soha nem lehet elég zsebed! Egy klasszikus khaki nadrágot választottam az #EddieBauer üzletéből (tudjátok, hogy imádom az alkalmi vételeket!) egy vintage #AmericanEagle mellénnyel egy elragadó barnás-szürkés árnyalatban. Hozzáadtam egy sikkes haditengerészeti #Polo felsőt, egyszerű khaki sapkát és a #Prada víztartó övemet, mert rettentően fontos, hogy hidratált maradjak. Kellemes vasárnapot, emberek!

Mindehez Holland azt a megjegyzést fűzte, hogy mindig az ilyen divatos apukáknak élt, így kéne működnie az Instagramnak. A harmadik fotón pedig egy müzliszeletes dobozt láthatunk, melyet kedvencünk tart a kezében. A csomag a “this bar” azaz “ez a szelet” nevet viseli, Instagramon pedig a @thisbar néven érhetők el. Kedvencünk ezt írta hozzá:

Tudtátok, hogy a @thisbar megtalálható a @target-ben? Siessetek és vigyétek, mielőtt én teszem. Itt találjátok őket: bit.ly/wheresthisbar

A doboz megvásárlásával a rászoruló, éhező gyermekeket lehet segíteni – egyelőre csak az amerikai üzletekben kapható.

Az utolsó fotón pedig a Real Time műsorát promotálja, melyben legjobb barátnőjének férje, Ravi Patel is vendégszerepel majd, a leírásban pedig gratulált nekik.

A képek mellé pedig hoztam egy videót is, amit Tyler Posey tett közzé Snapchaten néhány órája a Teen Wolf forgatásáról. A pár másodperces anyagban Holland látható – pontosabban a lába, amin kényelmes papucsot hord. Nagyon humoros, lessétek meg:



Újabb Instagram adag

Holland ismét Instagramra posztolt, ezúttal két fotó és egy videó érkezett, mindegyik a Teen Wolf forgatásáról. Az első képhez viccesen annyit jegyzett meg, hogy a 6. évad főgonosza, a másodikon pedig Fievel nevű kutyájával és Carleigh Herbert sminkessel láthatjuk, aki a sorozatbeli farkasok és más lényeg kinézetéért felelős, a videón pedig Fredrix Faith mutatkozik be német nyelven, Holland pedig elárulta, hogy ő az egyik új tag közöttük. Feltételezhetően ő fogja alakítani a Náci Alfát, vagy valamilyen köze lesz hozzá – ez majd kiderül. Íme a mai anyag:




11 / 29 oldal« Első...10111213...20...Utolsó »