Az oldal a mai napon egy éves fennállását ünnepli, így néhány sorral készültem nektek arról, mi is történt tavaly február óta, hiszen annak ellenére, hogy Holland nem a legfelkapottabb hírességek közé tartozik, volt miről friss bejegyzéseket készítenem nektek. Az elmúlt egy év első felében volt az oldal a legaktívabb, hiszen kedvencünk akkoriban több figyelmet kapott, mostanában pedig sajnos szinte alig történik vele valami – ez persze továbbra sem szegi kedvemet, midössze kicsit szomorú vagyok, hogy ritkán tudok hírekkel szolgálni nektek, de reménykedjünk, hogy ez a közeljövőben változni fog! (:

Hihetetlen ugyan, de az első naptól egészen mostanáig 45.800-an látogattatok el ide, amit ezúton is szeretnék megköszönni. A (számomra) elképesztő mennyiségű látogatószám mellett még büszkélkedhetem összesen 142 bejegyzéssel, a galériába pedig 10.162 kép került feltöltésre.

Mindennek örömére az elkövetkezendő egy hétben az oldal teljes egésze átalakításra kerül, a menüpontok, az online filmek, sorozatok, a letöltések linkje, az információk – egyszóval minden, hiszen ezalatt a 12 hónap alatt rengeteg változás következett be Holland életében, valamint rengeteg dolog vált elavultá a lapéban.

Nos, remélem, hogy aki eddig is velem és az oldallal tartott, ezek után is követni fogja a munkálatokat és várja a friss híreket Hollandról, aki pedig mostanság tévedt erre, azt várom vissza ezek után is! Köszönöm ezt az egy évet, bízom benne, hogy jövő ilyenkor ismét egy hasonló poszttal szolgálhatok.