Szép estét mindenkinek! Mindenek előtt szeretném bejelenteni, hogy az oldal galériájában immáron 10 ezer kép található. Ma délután ezzel foglalkoztam, sok-sok kategória és még több új album született, így nem is igazán tudom megmondani, mit frissítettem, mert szinte nincs olyan főkategória, ahová ne került volna fel újabb fájl. Jelenleg pontosan 10 600 fotó között böngészhettek, s amíg nem lesz elég hír Hollandról, továbbra is a galéria lesz terítéken frissítés szempontjából, hiszen nagyjából 40 ezer kép hiányzik még.

A másik – számomra – fontos dolog, hogy ma reggel az oldalt levő számláló megütötte az ezer főt. Ugyan nem valami nagy szám, ám nekem sokat jelent, hiszen aligha volt olyan oldalam az évek során, ami ilyen hamar ekkora értéket mutatott, ugyanis nincs két hete sem, hogy megnyitott a RodenDaily!

Ezt muszáj volt leírnom, mert borzasztóan élvezem az oldal szerkesztését, a hírek keresgélését, a galéria frissítését. Fárasztó és hosszadalmas munka, de még akkor is megérné, ha nem ezer, hanem száz látógató érkezett volna a lapra. Szóval ezúton is szeretném megköszönni annak, aki segített és támogatott, valamint legalább egyszer ellátogatott az oldalra! ♥